Egyik este túrázni indultam.
Az erdő csodaszép, a hőmérséklet pont ideális volt, és a csendbe borult erdei utak hívogatóan várták az arra járó kirándulókat.
Már otthon, jó előre befújtam magam tetőtől talpig szúnyogriasztóval. Alighogy beértem a fák árnyékába, azonnal zümmögni kezdtek a fülembe a kis vérszívók.
Elmerültem a gondolataimban és jókedvűen követtem az ösvény vonalát. Ahogy beljebb értem az erdőbe, egyre népesebb szúnyogcsorda zsongott körbe. Röpködtek a szemem előtt és éhesen próbáltak rést keresni a szúnyogriasztótól zárt pajzsomon.
Már vagy 30 rovar körözött körülöttem én meg egyre növekvő zaklatottsággal vettem tudomásul azt, hogy nem csak az enyém az erdő, itt bizony más élőlények is laknak, akár kártékonyak is.
A csend már nem is volt csend ami körülvett, a hőmérsékletet túl magasnak éreztem, az erdő szépségét pedig nem láttam a szúnyogoktól.
Próbáltam elhessegetni magamtól a zümmögőket, de mondanom sem kell, hogy ez hiábavaló erőfeszítésnek bizonyult.
Minél jobban kapálóztam annál többen jöttek, én pedig annál idegesebb lettem attól a ténytől, hogy nem vagyok rájuk elrettentő hatással.
Nem csíptek meg hisz a szúnyogriasztó hatékony volt, mégis zavart a jelenlétük.
Rés a pajzson
Egyszer csak eszembe jutott egy gondolat, hogy ezek a szúnyogok pont olyanok mint a nárcizmusba vagy éppen az önelégültségbe süllyedt emberek.
Próbálnak minél közelebb kerülni másokhoz, bájosan körbelengik azokat akiktől akarnak valamit.
Rést keresnek a pajzsukon és ha nem is vért, némi energiát próbálnak lecsapolni a kiválasztottól. Olykor már az is elég a boldogságukhoz ha az ember csapkodni és ellenkezni kezd velük, máskor agresszív vagy láthatatlan, hátulról érkező támadást indítanak. A hadakozás addig tart, amíg a kiválasztott ember rá nem jön a helyzet fonákjára - akkor sem tudnak közelebb jönni hozzá a szúnyogok ha nem tesz semmit -, és abba nem hagyja a harcot a vérszívók ellen. Ez a felismerés minden emberhez akkor érkezik el amikor felkészült arra, hogy a túrája során lássa a fától az erdőt.
Engem is ért már párszor ilyen felismerés. Nem mondom, fájdalmas volt.
De abban a pillanatban amikor rájöttem, hogy ki vagy éppen kik donganak körül, már nem kapálóztam.
Hisz minél jobban próbáltam küzdeni, menekülni, annál intenzívebben akartak csípni. Később már nyugodtabban tudtam nézni körülöttem a rajzást, és elmúlt a feszültség.
Nem zaklatott fel, hogy nem tudtam elhessegetni magamtól a vérszívókat, mert azok már nem tudtak velem kezdeni semmit sem.
Onnantól kezdve, hogy fittyet hánytam a jelenlétükre, már nem zavartak. De addig, amíg ezt meg tudtam tenni hosszú volt az út.
A legnehezebb lépés az volt, hogy keresnem kellett egy ütős vérszívók elleni szert, ami távol tartotta tőlem a kártevőket, de erre idővel sikerült rátalálnom.
A legjobb recept
Íme az extra erős szúnyogriasztó hozzávalói : Fogj egy kis önbizalmat, tégy mellé szükség szerint önbecsülést, keverj hozzá függetlenséget, adj mellé felelősségvállalást, önts bele egy jó nagy adag kitartást, szórj rá humort, csepegtess bele alázatot, hints rá bátorságot és máris kész a kisebb és nagyobb szúnyogokat egyaránt messze elriasztó spray. Ezt jól rázd össze, aztán jöhet a fújás. Ha ez megvan, onnantól kezdve már csak a szavatossági időre és arra kell figyelned, hogy az összetevők egymást kiegészítve érjék el a távoltartó hatást.
Nem egyszerű felépíteni az önbecsülést és az önértékelést egy bántalmazó kapcsolat után, mégis úgy gondolom csak ezekkel lehet egy olyan határt húzni, ami elriasztja a csípni vágyó vérszívókat.
Neked is van szúnyogriasztód?
