Vajon kiről szól az, ha kinevetnek?

8 évvel ezelőtt sikerült kiszabadulnom egy mérgező kapcsolatból. A szabadulás és a válás rengeteg lemondással, veszteséggel, fájdalommal és szomorúsággal járt. Elvesztettem a hitem az igazságszolgáltatásban, a gyermekvédelemben, a rendőrségben. A válási és gyermekelhelyezési harc közel 5 éven keresztül tartott. Zaklattak, fenyegettek, aláástak, ellehetetlenítettek. A per alatt annyi pénzt költöttem el ügyvédre, amennyiből több mint 120 pár új cipőt vehettem volna, de a jogi tarifa mellett egyre sem tellett. Lyukas lábbelit, kopott ruhát, elnyúlt fehérneműt hordtam, és telente éjjel, sötétben talicskáztam el a gyerekeimmel mások kidobott bútorait, lim-lomjait, hogy fűteni tudjunk. Sokan kinevettek akkoriban.

Összesúgtak a hátam mögött és szemtől szembe is megmondták, hogy ilyen kinézettel, mint amilyen az enyém, nem csodálkoznak azon, hogy elhagytak. Akkor is kinevettek, amikor lelkesen meséltem a terveimről, hogy átúszom a Balatont és le fogok érettségizni. Amikor ezek után még a továbbtanulás is szóba került az egyetemen, bizonyos körökben már közröhej tárgyává váltam.

Először a Balatont úsztam át. Utána leérettségiztem.

A napokban 51 évesen vettem át a diplomámat. Ifjúsági közösségszerevező lettem. Lehet, hogy még vannak olyanok, akik nevetnek rajtam és a kinézetemen, de én őket már egyáltalán nem hallom. Ott maradtak abban a környezetben, ahol mások kifigurázása, lehúzása, eredményeinek sárba tiprása jelenti a mindennapi örömlöketet.

Tudod, hogy mennyit érsz?

Könnyű csoportosan vagy akár egyedül, a névtelenségbe burkolózva a sarat dagasztani. Kibeszélni a másikat a háta mögött, jól megmondani, mit is kellene tennie ahhoz, hogy boldogulni tudjon, kiröhögni a szerencsétlenségét, megalázni vagy ujjal mutogatni rá.Ha már tisztában vagy az értékeiddel, akkor tudod, hogy az iszaptúrós sárdobálás nem a bátrak sportja, hanem azoké, akik megrekedtek egy olyan szinten, ahonnan nem akarnak elmozdulni.

Velük nem tudsz mit kezdeni, de amikor végre „beárazod” és felértékeled magad, akkor csoda történik: a mérgező közeg - legyen az családi, munkahelyi, baráti - látszólag elkezd távolodni tőled. Azért látszólag, mert valójában nem ők, hanem te kerülsz egyre messzebb tőlük. Ők ott maradnak a saját, mérgező iszaptengerükben. Még mindig sárt dobálnak, de erőtlen próbálkozásaik már nem találnak célba.

Hova tovább?

Az idei évben nem "csak" diplomát szereztem, hanem felvételiztem Mentálhigiénés közösség - és kapcsolatépítő mesterszakra is. Izgatottan várom a ponthatárhúzás napját. Úgy gondolom, hogy már nem nevet rajtam senki, de ha mégis, akkor váljék egészségére. 

Te még hallod a gúnyos nevetéseket, vagy már távolodsz?