A barátnőmmel beneveztünk egy teljesítménytúrára. A helyszínen kapott térkép alapján kellett végighaladnunk az előre kijelölt úton, megtennünk az adott kilométereket.
A táv hosszától függően több-kevesebb ellenőrzőpont várt minket, ahol pecsétet kaptunk a menetlevelünkbe.
Ezeken a helyeken pihentünk, de nem túl sokáig hisz a szintidőt teljesíteni kellett a sikeres célba éréshez. Voltak olyan pecsételőhelyek ahol csak vizet, üdítőt vagy csokit, máshol az összeset kínálták egyszerre. Az, hogy melyik helyen mi várt minket csak akkor derült ki, amikor már odaértünk az ellenőrzőpontra.

Nemrég egyedül is részt vettem egy hosszú teljesítménytúrán, aminek az egyik legnehezebb része az volt, hogy elvergődjek a Rajtig.
Egy bántalmazottként élt életet hátrahagyva indultam neki a nagy betűs Életnek.
Ez a fajta megmérettetés nincs időhöz, évszakhoz kötve, mindenki akkor indul el az úton, amikor késznek érzi magát a startra.
A megmérettetést folyamatosan hirdeti a szervező, a Célratart Kft.
Kedves Természetbarátok, Egy helyben járók, Lelkesek és kevésbé azok, szóval Mindenki!
Eljött az ideje, hogy kipróbáljatok valami újat! Naponta induló teljesítménytúránkon próbára tehetitek a kitartásotokat, a bátorságotokat, és az elszántságotokat. A táv teljesítése alatt garantáltan emelkedni fog az adrenalin- és kortizol szintetek, cserébe egyre nagyobb erőt fogtok érezni magatokban ahhoz, hogy eljussatok a Célig.
A teljesítménytúrát bármikor elkezdhetitek az általatok választott időpontban. Az esemény szintideje szabadon választott, nem kilométerekben, hanem hónapokban, években lehet számolni a megtett távot. Térképet biztosítunk amelyen a Rajt és a Cél koordinátái szerepelnek, viszont a két pont közötti területet saját elképzeléseitek alapján kell bejárnotok. Ne ijedjetek meg! Számtalan ellenőrzőpontot állítottunk fel a terepen, ahol útbaigazítást kaphattok. Amik a segítségetekre lesznek útközben: víz, üdítő, csoki, biztatás, a szervezők empatikus, támogató hozzáállása.
A túra a Tehetetlenség kulcsosházától indul, és a Nagy betűs Élet mezején ér véget.
A részvétel ingyenes.
Az esemény szponzorai: a Tehetetlenség kulcsosházának a tulajdonosa, a Nagy betűs Élet mezejének virágboltja, az Üdítőitalgyártók Országos Szövetsége és a Lila, valamint a Kék Csokimanufaktúra.
Megjelenésetekre feltétlen számítunk.
A Célratart Kft. kollektívája
Ui.: Hozz magaddal másokat is!

A Nagy betűs Élet mezején
Lelkes természetjáróként a program csábító volt a számomra is, pláne az ingyenessége, mert folyton le vagyok égve. Miután elvergődtem a Tehetetlenség kulcsosházáig, hetekig gyűjtöttem az erőt ahhoz, hogy az első lépést meg tudjam tenni a Rajt után. Rögtön csokira volt szükségem és biztatásra.
A térkép sokat segített. Bár az útvonalat nem jelölték, mégis láttam rajta, hogy elérhető távolságban van a Cél, a Nagy betűs Élet mezeje.
Belső iránytűmre hallgatva haladtam előre. Hol közelebb kerültem a Célhoz, hol távolabb, máskor eltévedtem, visszacsúsztam a meredekebb részeken, beleragadtam a térdig érő sárba, vagy egy olyan helyzetbe, ahol a szúrós aljnövényzet marasztalt sokáig.
Úgy éreztem, hogy az Üdítőitalgyártókat és a Csokimanufaktúrákat egymagam tartottam el a teljesítménytúra alatt, annyiszor kellett megállnom és töltekeznem a pihenőhelyeken. Az ellenőrzőpontokon kapott segítségek és pecsétek egy idő után már nehezen fértek el a menetlevelemben.
De én csak mentem. Mentem télen, nyáron, hóban, kánikulában. Mindig csak a Cél lebegett a szemem előtt. Ha mégsem, akkor a Célratart Kft lelkes segítői irányt mutattak, elkísértek egy darabon, kihúztak a térdig érő sárból és csokit adtak.
A túra vége felé az adrenalinom már csak néha kezdett magasugrásba, és egyre nagyobb erőt éreztem magamban ahhoz, hogy megszerezzem az utolsó pecsétet is ezen a túrán. Amikor odaértem a Célhoz, a Nagy betűs Élet mezeje a maga szépségében minden feszültségért és kellemetlenségért kárpótolt.
Van kedved túrázni? Hidd el, megéri!
