Mostanában azt olvastam valahol, hogy divat lett áldozatnak lenni.
Olyan sikkes dologként írta le valaki egy cikkben, milyen jó is az, ha valaki felvállalja, esetleg még hirdeti is magáról azt, hogy bántották.
Közelebb hajoltam a monitorhoz, és szemeimmel többször követtem ezeknek a soroknak a vonalát.
Mindig is szerettem volna követni a divatot, így elképzeltem vajon mit érthetett a cikkíró az alatt, hogy divatos bántalmazottnak lenni.
Az Áldozat Plaza
A következő pillanatban ott találtam magam egy többszintes áruház előcsarnokában. A délelőtti időpont inkább taszította a forgalmat mint vonzotta, kevesen vállalták ilyenkor a vásárlás fáradalmait. Célirányosan az emelet felé indultam. A falakról visszanéző tükrök élesen mutatták a valóságot : tényleg rám férne már valami divatos holmi. Volt időm körülnézni amíg a feljárathoz értem. Az alsó szintet az éttermek és a kávézók foglalták el, az információs pultnál unatkozó lány hol a körmeit, hol a tükörképét nézegette. Csillivilli volt minden.
A mozgólépcső mellett tábla hirdette az Áldozat Plaza szlogenjét :
Kedves vásárlóink! Áruházunk nagy választékban kínál divatos, trendi, egyedi bántalmazásokat, akár személyre, méretre szabottan is. Tekintse meg kínálatunkat!
Izgatottan léptem rá a mozgólépcső fáradhatatlan gumijára.
A lépcső tetején meglepetésként szembesültem a bevásárló központban előírt szabállyal, mely szerint a régi ruháimat ott kell hagynom a bejáratnál. Hát gondoltam, ha már eddig eljöttem, nem fordulok vissza az biztos. Lassan lehúztam magamról az elnyűtt farmeromat és a felsőmet, kopott szandálomat a földre ejtettem. Egyszerű, sokáig hordott ruháimtól könnyed búcsút vettem, és divatos cuccok után vágyakozva indultam felfedezni az épületet.
1.emelet
Az első emeleten a Lelki bántalmazás osztály terült el. Ennek a kinézete már nem volt annyira pazar mint az előcsarnok, a repedezett falakat függönyökkel, képekkel próbálták takargatni, a padló betonból készült, ócska szőnyeg fedte hiányosságait.
A polcokról messzire virított a felírat : Két termék vásárlása esetén a harmadikat ingyen adjuk! Az emelet bő választékából kedvére válogathatott bárki, akár kombinálni is lehetett a különböző árucikkeket. Volt itt megalázás, elszigetelés, kontroll, féltékenység, sértegetés, hülyének nézés, lealacsonyítás, kritizálás, és még vagy egy tucat dolog. Ezekből hamar meg lehet tölteni a bevásárlókosarakat. Kezdtem fázni, így felkaptam pár jobbnak tűnő ruhadarabot, és elindultam a következő szint felé.
2. emelet
A második emeleten a Testi erőszak részleg működött. Itt már nem számított problémának a repedezett fal, se képek, se függönyök nem voltak a puszta vakolaton.A padló betonaljzata szétmállott, a törött tükrök torz képet mutattak az arra járóknak, és a neoncsövek fele feladta a harcot az enyészet ellen.
A figyelemfelkeltő felíratok magukért beszéltek : Egyet fizet, kettőt vihet! A felhozatalban sok minden szerepelt. Volt benne pofon, hajtépés, rúgás, harapás, fojtogatás, és minden elképzelhető és egyben elképzelhetetlen fájdalom. Meztelen talpamat már rég sebesre dörgölték a beton maradványai, így sebtiben választottam egy cipőt és siettem tovább a következő emeltre.
3.emelet
A harmadik szinten a Szexuális erőszak szekció feküdt. Itt nem volt gond a betonra, vakolatra, és a törött tükrökre, a berendezést nem lehetett látni, sötétségbe burkolózott az egész emelet. Néha felvillant egy világító reklámtábla amelyen ez állt : Végkiárusítás! Egyes darabok óriási kedvezménnyel! A fel-felvillanó fény rövid időre látni engedte a környező feliratokat, amik a választékot hirdették. A kollekcióban akadt simogatás, zaklatás, orális szex, közösülés, szadizmus. Csontomig hatolt a sötétség és a hideg. Felvettem egy kabátot, de nem volt elég meleg, rázott a hideg benne.
Hol a kijárat?
Egyetlen gondolat motoszkált már csak a fejemben, minél előbb el kell hagyni az Áldozat Plaza szintjeit. Lélekszakadva futottam a mozgólépcsőhöz, és fittyet hányva a figyelő tekintetekre ledobáltam magamról a divatosnak kikiáltott ruhadarabokat. Röpült a kabát, a cipő, a nadrág, és röpültem én is majdnem az első szint felé, miután elvétettem a lépcsőforduló irányát. Mit nekem divat - gondoltam -, akár meztelenül is kiszaladtam volna a nagyvilágba, de már messziről láttam az első emeleten az otthagyott ruháimat. Sietve bújtam bele az elnyűtt farmeromba, a kinyúlt pólómba és a kopott szandálomba. Amire a földszintre értem úgy éreztem, hogy a saját ruháim a legdivatosabbak az egész áruházban.
Megálltam a fotocellás ajtó előtt, hogy még egyszer utoljára megnézzem magamnak a csillivilli előcsarnokot, és az információban ülő lány rikító körmeit. Megkönnyebbülve léptem ki a szabadba. Az építmény falai lassan a ködbe vesztek, és én még soha de soha nem voltam ennyire boldog attól a tudattól, hogy nem követem a divatot.
Ha a való világban is létezne az Áldozat Plaza, elmondhatnám magmaról, hogy minden szegletét bejártam a csillogó előcsarnoktól a 3. emeleti sötétségen át. Abban viszont biztos vagyok, hogy sem a bántalmazás, sem annak a felvállalása nem lehet sem sikk, sem divat kérdése.
Bízok benne, hogy a szóban forgó cikk és az abban tapasztalt hozzáállás is minél előbb kimegy a divatból.
